12.b osztályhonlap - Morr és Nyekk!
..:: MENÜ ::..
 
..:: Ide ne írjál ::..
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
..:: Mission Szeged ::..
Mission Szeged 2006. 09. 14.
Persze, hogy egy órával az ideális előtt kidobott az ágy! Sose tudom kialudni magam kirándulás előtt... A megálló felé gyalogolva jöttem rá, hogy otthonhagytam az mp3 lejátszómat. Fasza. =) Most ültem le életemben először a Törökvész úti megállónál lévő padra. Az Annával ott vártuk meg anyámat.
A Nyugatihoz érve láttuk, amint a Zsófi szája - mint a sárkányé - ontja a füstöt, lolci látvány volt =) Nagy nehezen megtaláltuk Annanénit, 21-es kocsi, többiek fenn. Genya ült le mellém, teljesen bezsongva, mindenki zabált, mint egy idióta, mintha már rég mennénk.
Na aztán csak elindult a Móra IC, 3 nyelven tudatták ezt velünk. 2 óra alatt leértünk Szegedre, majd egy kicsi tv-kijelzős cuccos villamosra szálltunk, és mivel rossz helyen szálltunk le, 20 perc gyaloglás után el is tudtuk foglalni a szállást. Hotelszobák 3 ággyal, tv-vel fürdőszobával, esetenként hűtővel, szóval tökjó.
2-kor elindultunk vissza a városba, megnéztük a Dómot, ami kurvaszép volt (kivülbelül), aztán fakultatív programként a Dalí-kiállítást, meg bóklásztunk a Tisza-parton.
6-kor a szálloda kocsmának álcázott éttermében elköltöttük szerény, ámde finom vacsoránkat - szerénységét bizonyította, hogy Örs és Mátyás verekedtek, majd versenytzabáltak egy maradékból...
Mivel a fiúk az egész napot részegen-félrészegen töltötték, történt egy pár vicces dolog. A Bencéékkel akik 2-es kategóriás (gy.k. FÉL)részegek voltak, a Sparnál találkoztunk, 40 üveg sörrel teli hátizsákkal ácsorogtak. Mocsáryt és Hutit megbaszta a szegedi ellenőr 2500 Ft-ra, Marcell csak azért úszta meg, mert elfutott, elmondása szerint azonban a Széchenyi térnél bolyongva kereste a Széchenyi teret, perceken keresztül. A folyosón történt randalírozások miatt pár óra alatt kivívtuk a szálloda ellenszenvét. Este a fiúk természetesen kiütötték magukat, Marcell például könyörgött mutató- és középső ujját a halántékára téve, hogy öljem meg, mikor értejött a Részeg. Annáék hamar elindultak.
Mission Szeged 2006. 09. 15.
Svédasztalos reggeli után a Szegedi Zoo-t látogattuk meg. Az idő nem volt olyan jó, mint amilyenre számítottunk, úgyhogy én jól rá is basztam a papucsommal. Az állatkertet meg mindenki élvezte, a kedvencek a Timonok, kisnyulak és az oroszlánok... voltak. Ezután elvillamosoztunk a Széchenyi térre, hogy megebédeljünk a Bociban, ez kis keresgélés után sikerült is. A kaja mindenkinek ízlett, de a néni senkinek sem tetszett. Úgy gondoltuk, OFFOLJUK a Boszorkány Szigetet, és néhányan hazajöttünk. A vacsoráról páran offolódtak a Huti nevelőapjának vízilabdameccse miatt, úgyhogy kicsit kurvasok rétes megmaradt. Az osztály megszavazta, hogy a két szerencsétlen, akit időközben másodszor is megbüntettek, kapják meg a maradék pénzt.
Megnéztem a LOST-ot, a végére mindenki lelépett, csak GabiCuki maradt, meg Zsófiék. Zsófinál eltöltötem kb 2 és fél órát, a végén már a Kexi is befutott.
Megállt az órám. Fél egykor. A Zéék fél 3-kor jöttek haza, arra emléxem, hogy rajtam röhögnek, meg hogy valamiért a Lostot mesélem, és a Z szól h fejezzem be.
Mission Szeged 2006. 09. 16.
Módszeresen elfogyasztottuk a tojásrántottát, megint. Hamar összepakoltunk, kiköltöztünk (kérjemszépen joe, hogy az üvegeket a szemetes mellé tegyétek!) és kimentünk baszakodni az állomásra. 3 IC-t engedtünk el, ellopták a Dalma övtáskáját, elolvastunk minden újságot, könyvet, szennylapot...
6 óra várakozás után felszálltunk a DDDDDankóóó Pista IC-re, addigra már kívülről tudtuk a menetrendet, meg hogy ki mondja be az érkező és induló vonatokat. A visszaút jól telt, nevetgéltünk az alvó utasokon, Kexi szájába még kex is került, én majdnem bepisiltem, miközben Gabicukival hülyültünk. 10 percen baszakodott, amit a vonaton kellett várni, az előtte lévő 6 órával szemben... A Nyugatiban elbúcsúztunk egymástól, Áron és Genya még megpróbált befurakodni az amúgy is tele autóba, Danit + Zsófit és Annát vittük haza. Így zártuk a MISSION SZEGED hadműveletet.
 

Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!